ÓBUDAI II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA

1037 Budapest, Erdőalja út 5.  | OM034830  |  Tel.: 250-3269  |   titkarsag.II.rakoczif@ebtk.hu

Get Adobe Flash player

2025. szeptember-október

Ismét becsöngettek! Gabi és Rita néni idén 29 elsőst terelgetett a gólyatáborban. Sokuknak már ismerősek lehettek az iskola falai, hiszen közülük kilenc nebulónak nagyobb testvére iskolánk jelenlegi vagy már végzett tanulója. Az 5. évfolyamba lépők közül néhányan segítőként voltak jelen a gólyatáborban; így halogatták a búcsúzást tanítójuktól.

A tanévnyitó ünnepséget Gergő bácsi vezetésével a 4. osztály tartotta. A hangulatos évnyitón igazgatónk dallal köszöntötte az elsősöket. Az őszi dekoráció kellemes hangulatot teremtett a forró, őszeleji napsütésben.

Intézményünk a Danubia Zenekar hivatalos partnere lett, így évente két műsort adnak iskolánkban. Ez azt jelenti, hogy tanulóink számára egy őszi és egy tavaszi hangversenyt tartanak, amelyeket mindig nagy örömmel hallgatnak diákok és pedagógusok egyaránt.

A fogorvosi ellenőrzések és az oktatási feladatok mellett csapatépítő programok is zajlanak: 7. és 8. évfolyamunk külön-külön a Kincsem parkba látogatott el, ahol softball-, lézerpisztoly- és autóvezetés-párbajt is vívhattak egymással az osztályok tagjai. Beszámolóik alapján további osztályaink is tervezik a hadtörténeti park meglátogatását.

Október elején az Oktatási Hivatal elektronikus felületén megtörtént a nyolcadikos tanulók pályaválasztási kompetenciájának felmérése.

5.-eseink örömmel vettek részt a Klubház kertmozi programján, és a többiekkel együtt nagyon készültek a Táborhegyi park aktuális karbantartására, a szemét eltávolítására. A szülők részvételével megtámogatott, szorgos tevékenységük során több tucat zsákot töltöttek meg a parkot és az erdőt csúfító hulladékokkal.

A változékony időjárás miatt hagyományos évkezdő sulibulinkat az egy héttel későbbre tervezett esőnapon tartottuk meg, mely alkalommal szép, napos, ámde nem túl meleg időben zajlottak a különböző programok. A szüreti felvonulás, a felsős focimeccsek által áthevült fiatalság azonban észre sem vette a hideg időjárást. A testmozgás után került sor a sütiversenyre és a minden alkalommal várva várt tombolasorsolásra, mely sokaknak csalódás okozott a nem, vagy kevesebb ajándékot nyert csemetéknek. Az idei alkalommal 147 ajándékot sorsortunk ki a résztvevőknek, akik közül a szerencsésebbek a játékok, labdák, könyvek, legók mellett játékvásárlási és könyvutalványt is hazavihettek. Ezeken kívül kávéfőzőautomata, palacsintasütő gép és wellness hétvégi üdülés is új gazdára talált. A szülők ezúttal is kitettek magukért a nagy számú tombolatárgy beküldésével, mely felajánlásokat ezúton is nagyon köszönjük.

Az október 6-i iskolarádiós program méltó emléket állított a 13 aradi vértanúnak. A megemlékezés műsorát Basa István tanár úr szerkesztette, és a hetedikes tanulók adták elő.

A Természettudományi Múzeumban járt interaktív foglalkozáson a 2 b osztály. A gyerekek nagyítóval apró részeket is megnézhettek egy-egy bogár kitinpáncélján, de a pillangók hímporát és a fák kérgét is megvizsgálhatták.

Az Operaházba indult ünnepi öltözékben a 8. osztály, hogy megtekintsék Giacomo Puccininek Gianni Schicchi című egyfelvonásos vígoperáját, melynek modern feldolgozása a [szkikki] 2.0 címet kapta. A kiemelkedően szép épületben remek előadást láthattak, melyben a rikító színű kosztümök és színpadképek is erősítették a darab mondanivalóját. Végzőseinknek sikerült olyan élménnyel gazdagodniuk, amelyben nemcsak az elkápráztató épület, de az esemény is kiemelte őket a hétköznapokból.

Az ötödikesek a Néprajzi Múzeum épületével és hatalmas műtárgykészletével ismerkedtek. Leginkább a kerámiák vonzották őket, bár a szabadidős térben elhelyezett kétkarú mérleg, a hajódaru és az egyéb logisztikai játékok makettjét is élvezettel használták. A rendelkezésükre bocsátott tabletekkel és saját okostelefonokkal remek kutató és rögzítő munkát végeztek. Az interaktív digitális térben szintén érdekes machinációk zajlottak a valós és a digitális tér összekapcsolásával – ez is nagy élmény volt számukra, nemcsak a múzeumpedagógiai foglalkozás. Az elemózsia elfogyasztása után felsétáltak az épület tetejére, ahonnan a remek időben csodás kilátás nyílt az alant elterülő Városligetre, annak régi és új épületeire. Felügyelettel még az 56-os emlékmű acéloszlopai közé is bemerészkedtek.

A tantestület tagjai az őszi szünet előtt többnapos, csapatépítő jellegű kiránduláson vettek részt Brnoban. A főváros után a második legnépesebb cseh városban járva betértünk a jelentős művészettörténeti értékekkel bíró templomokba, fellépcsőztünk a városháza és a Szent Péter és Pál templom tornyaiba, ahonnan gyönyörű látványt nyújtott a lent elterülő város. Felsétáltunk Spilberk várába, melynek börtönében egykor Kazinczy Ferenc is raboskodott. Megcsodáltuk a várkápolna csodásan kivitelezett, modern ablaküvegeit, majd a várból leereszkedve a Szent Jakab templom csontkápolnájába látogattunk. Esténként vidám hangulatú vacsorákon ismerkedtünk a cseh gasztronómia remekeivel. A hosszú vonatút után fáradtan, azonban kulturális és kulináris élményekkel gazdagodva térhettünk haza.

Az 1956-os forradalomra emlékező ünnepi megemlékezést – iskolai hagyományainknak megfelelően – a nyolcadik osztály tanulói mutatták be osztályfőnökük, István bácsi irányításával. Rendhagyó módon egy kislány szemszögéből ismerhettük meg az 1955-ös és 1956-os év történéseit.

K.E.


Nagy Tamás - Szentgyörgyi Péter © 2026.

Frissítve: 2026.04.02.