2023. október
Ragyogó napsütés kísért át minket a tanévkezdő szeptemberből az őszi megemlékezésekben gazdag októberbe.
Sulibuli
A sulibuli napján délelőtt az Iszkiri zenekar vidám hangulatú – ám egy kicsit hangos – koncertje előlegezte meg a délutáni jókedvet. Szinte mindenki táncra perdült – saját mozgáskultúrájának megfelelő színvonalon.
Délután megkezdődtek a sulibuli tervezett programjai. Az alsó udvaron az evés-ivás-beszélgetés forgataga zajlott az asztalokhoz kitelepült osztályok, szülők és pedagógusok részvételével, míg a felső udvaron ádáz küzdelmek folytak a focipályán Edit néni felügyelete és bíráskodása alatt. A jó hangulatról és a szurkolásról a pompon-osztálytársak gondoskodtak pomponokkal és biztató szöveget tartalmazó transzparensekkel. Evvel egyidőben zajlott – az immár 13 éves – szüreti felvonulás, ahol jónéhány gyermek gyönyörű népviseletbe öltözve vonult a többiekkel a hegyi utcákon vidáman, szüreti dalokat énekelve.
A házi és bolti süteményektől roskadozó asztalok mindegyikénél és a rotyogó paprikás krumpli kondérjánál jó szívvel láttak minden érdeklődőt. A sütiversenyre az idei évben is számos konyhaművészeti alkotás érkezett. A – szokás szerint nehéz helyzetben lévő – zsűri véleménye szerint a legízletesebb finomság a házi sütésű gyűrűs fánk volt a szintén házi készítésű baracklekvárral, valamint nagyon jóra sikeredett a kókuszos kocka is.
A tombolasorsolás szokás szerint lázba hozta a gyermekeket, és a fegyelmezett szülők is árgus szemekkel kísérték figyelemmel, ki mit nyer. Számos koncertjegy, ajándékutalvány, könyv, játék, társasjáték, plüssjószág és további tárgynyeremény talált gazdára. Az idei fődíj igazi különlegesség volt: nem plüss-, nem műanyag, nem csoki-, nem kerámia-, hanem egy igazi, élő nyuszi, amelynek nyertese boldogan vihette haza szüleivel tündéri kisállatot. Ezúton is köszönjük a szülőknek, hogy idén is támogattak bennünket olyan mennyiségű tombolatárgyakkal, hogy másfél órán át húztuk a számokat szakadatlan. A műfaj sajátságai miatt nem nyerhetett mindenki, de bízunk abban, hogy jövőre újra szép reményekkel kezdődik az év.
Hegyi takarítás
Az október 10-i őszi, hegyi takarításon ismételten részt vettünk, és a szép időben nemcsak az ebéd vonzotta a gyermekeket. Sokan valós elkötelezettséggel jönnek minden évben, és elismerőn köszöntik egymást már a program elején.
Megemlékezések
Október 6-án az iskolarádió hangszóróiból szólaltak meg az aradi vértanúkról szóló megemlékezés gondolatai. Hetedikeseink a műsorban felidézték a mártír tábornokok ránk maradt személyes megnyilvánulásait, gondolatait.
Október 20-án a nyolcadikosok a tornateremben Basa István tanár úr irányításával jelenetekkel idézték fel az 1956-os forradalom, és az azt követő szabadságharc eseményeit.
Versenyek
Folyamatosan jelen van iskolai életünkben a Bolyai matematikai, természettudományi, valamint a anyanyelvi csapatverseny, és a Zrínyi Ilona matematikaverseny aktuális fordulójára való készülés, a megmérettetéseken való részvétel.
Nagy érdeklődéssel nézünk a népmese napjának elébe, hiszen ebből az alkalomból vers- és prózamondó versenyt hirdettünk, és érdeklődéssel várjuk a meseillusztrációkat is.
Lázasan készülünk a magyar nyelv napja alkalmából szervezendő iskolai vetélkedőre. A korszerű, vegyes csapatokból álló felsős csoportok számára élménypedagógiai módszereket is bevetünk, és hagyományos, tudásalapú feladatokat is készítünk.
K.E.